Az
utolso napon nehez szivvel ebredtunk, mivel ma indulunk haza. Megettuk az
utolso hatalmas reggelinket, az utolso edes mangodarabokat, majd visszamentunk
a szobaba pakolni. Mar csak egy dolog maradt hatra.
Amikor
elovettem az eskuvoi ruhamat meg egyszer utoljara, ugy tunt, az eskuvo evekkel
ezelott tortent. Igazabol semmi nem valtozott, de a teny, hogy hazasok vagyunk,
valahogy a biztonsag erzesevel tolt el. Paul segitett a ruhat megkotni hatul,
majd (kisse hulyen erezve magam) lesetaltunk a tengerpartra, hogy elkeszitsuk
azokat az eskuvoi fotokat.
Beszeljenek
magukert a kepek.
Annyit
nevettunk kozben! A nap sutott, a tenger nyugodt volt es ujra abban a gyonyoru
kek szinben csillogott, es jo volt ujra uszni benne, meg akkor is, ha a labaim
beleakadtak a ruha uszalyaba. Amikor utra keszen alltunk, otthagytam a szobank
elott.
Amikor
megtalaltak, a recepcios lanyka megkerdezte, hogy hogyan jarjanak el ugyeben,
mondtam, hogy itthagyom, dobjak ki. Mire o szegyellosen megkerdezte: ‘megtarthatom?’.
Es igy tortent, hogy a ruhamnak uj tulajdonosa lett. Nagyon boldogga tesz, hogy
nem kell kidobnom, mivel ez egy nagyon szep ruha. Odaadtam az emailemet a
lanykanak, hogy kuldjon egy kepet majd, ha rajta lesz. Paul azt mondta,
szerinte ahogy a ruha megszarad, az osszes lany a szallodaban fel fogja
probalni. Remelem, igy lesz. Orulok, hogy masvalaki is talan olyan boldog lesz
majd benne, mint amilyen en voltam az eskuvom napjan.
Az
utolso napunk a szigeten, az utolso nap a buvarkodasra es az utolso napja a
naszutunknak.
Izgatottak
voltunk, de egyben szomoruak is, hogy az alomnyaralas a vegehez kozeledik. Meg
utoljara felhuztuk a buvarruhankat es elindultunk egy Diboyuyan nevu szigethez.
A
merulesek hasonloak voltak a helyi zatonyhoz, a zavaros tengervizet is
beleertve. Az egyetlen dolog, amit erdemes kiemelni, hogy talaltam megegy ‘shaded
batfish’-t! Ez nem volt olyan szep, mint a masik, mivel az teljesen fekete volt,
csak a korvonala volt narancssarga, mig ez olyan szinu volt, mint egy
kozonseges ‘batfish’, szurke es csikos.
Agy korall:
Elefant korall:
Urleny korall (Paul nevezte igy):
Agancs korall:
Amikor
visszaertunk a szallodaba, kidobaltuk a cuccainkat szaradni, felkaptuk a
maszkokat es visszarohantunk a tengerbe. Ugy dontottunk, hogy megkeressuk a
teknost. Mikozben keresgeltunk, rabukkantunk egy csapat ‘bigeye jackfish’-re.
Eleg kozel tudtunk hozzajuk menni es Paul meg parszor keresztul is uszott a
csapaton, egyaltalan nem tunt ugy, hogy zavarta volna oket. Mondtam Paulnak,
hogy gyorsan hozza a fenykepezogepet, en pedig visszahuzodtam, hogy nehogy
elkergessem a csapatot. Amig csendben varakoztam, kitalaltak, hogy ok fognak
megnezni engem. Az egesz raj egyszerre felem fordult, mintha vezenyszora tennek,
es elindultak felem, majd szetvaltak elottem es elusztak mellettem. Ezek a
halak eleg nagyok, teljesen feherek hatalmas fekete szemekkel, mind engem
nezve. Ugy neztek ki, mint egy csapat szellem. Altalaban elvezem, ha egy halraj
atuszik rajtam, de bevallom ez az elmeny egy kicsit tul sok volt. Megkonnyebbultem,
amikor elfordultak tolem. Szerencsere azonban kozel maradtak, igy amikor Paul
visszaert, nagyon jo kepeket tudott kesziteni roluk.
Vegul
otthagytuk oket es visszamentunk oda, ahol tegnap megtalaltuk a teknost, es
lass csodat, most is ott volt! Ugyanaz a teknos volt, megismertuk, mivel a
panceljabol hianyzott egy darab. Mivel mi csak a felszinen lebegtunk a maszkkal,
igy nem tudtunk vele jatszani, de (amilyen a mi szerencsenk) par perc mulva
feljott levegoert. Kidugta a fejet a vizbol, igy a felszinrol ugy latszott,
mintha a loch ness-i szorny lenne, korulnezett, majd ujra lemerult a homokba,
hogy folytassa az evest.
A
delutan tobbi reszet a napon sutkerezve toltottuk, annyi napsugarat felszivva,
amennyit csak tudtunk. Paul elszunditott, en pedig a konyvemet bujtam, hogy
megtalaljam egy-ket halnak a nevet, amivel talalkoztunk. Az utolso nagy vacsora
utan egy setaval fejeztuk be a napot a tengerparton.
A
mai nap nagy nap volt, mivel egy elsullyedt japan hajot mentunk megnezni. Ezt a
136m hosszu teherhajot a II. Vilaghaboruban 1944-ben bombazta le egy amerikai
repulogep, nem messze a mi szigetunktol. Kb. 40 percbe telt bangkaval, mire
odaertunk. Ugy hiszik, a legenysegnek sikerult elmenekulnie (ezt mindig jo
tudni, mielott bemaszol egy elsullyedt hajoba). A hajotorzs, a hajoter es a
motorhaz meg minding egyben van. Majdnem teljesen vizszintes pozicioban fekszik
22-28m-en, igy melybuvarkodast igenyel, ami kevesebb buvaridot jelent.
Az
ido gyonyoru volt, amikor elindultunk. Negyen merultunk egy kiserovel es a tarsaink, egy sved-norveg par nagyon kedvesnek tunt. Nagyon izgatottak voltunk, mivel ez egy
vilaghires buvar merulohely. Mi altalaban zatony merulesekre megyunk, igy ez a
hajoroncs merules egy uj elmeny volt.
Sajnos
a viz nagyon koszos volt. Kesobb megtudtuk, hogy nemcsak rossz idoben voltunk
ott (sok plankton), hanem sok gyongyfarm is van az obolben. A gyongyoket a
kagylokban egy bizonyos vegyszerrel kezelik, ami tisztan tartja oket az
algaktol. Ez szerencsere nem okoz semmilyen hatast az allatvilagban, viszont a
viz nagyon zavaros lesz tole. Mivel a roncs egy vedett obolben fekszik, igy az
aramlatok nem tudjak a vizet megtisztitani. A jo oldala viszont az, hogy a
farmokat fegyveresek vedik, igy nincs halaszat (sem haloval, sem dinamittal,
sem semmivel) a kornyeken
Csak
elkepzelni tudtuk, mennyire lenyugozo lehet ez a hajo, ha tiszta a viz, igy
viszont egyszerre csak kis reszet lattuk. Egy kicsit megzavart ez minket a
tajekozodasban, de szerencsere a kiseronk mar rengetegszer merult itt, igy csak
ot kellett kovetnunk. A masik ket buvarnak volt elemlampaja, igy neha a lampa
fenyet kovettuk, hogy benezzunk a sotet sarkokba, arnyekokba, hatha talalunk
valami erdekeset. Allitolag a hajoterben meg mindig lehet latni regi autokat es kamionokat, de persze mi ezekbol semmit nem lattunk.
Mindig
megdobbent, hogy a termeszet mennyire gyorsan magaeva kovetel valamit. 70 ev a
viz alatt ezt a hajot teljesen atalakitotta egy mesterseges korallzatonnya,
tele hallal. Barhova neztel, a hajo minden pici szeglete tele volt elettel.
Bamulatos korall formaciok voltak mindenhol mindenfele szinben (gondolom en,
hogy mindenfele szin lenne, mi csak a zold arnyalatait lattuk). Furcsa egy
lepcsot, egy mentoovet, vagy egy arbocot latni tele elettel..
Ez
a hajo tokeletes a buvarkodasra. Nagyon sok helyen lehet atuszni, ami mindig
izgalmas, es ha eleg bator vagy es van lampad (meg vegzettseged), meg a hajo
belsejebe is be lehet menni korulnezni. Lakik ott egy csapat ‘batfish’, akik
kovettek minket, mint egy csapat kutyus, neha meglepoen kozel jottek, hogy jol
megnezzenek maguknak minket. Nehany eppen tisztalkodott a sok kis tisztitohal
segitsegevel, mikozben elusztunk mellettunk. A hajo egy masik reszen egy csoport lagy
korall kozott egy nagy tintahal bujkalt.
A
ket merules kozott 2 ora szunetunk volt. Volt egy sziget nem messze, amire ki
lehetett uszni napozni, de mi lattunk egy magas zatonyt kozel a hajonkhoz,
igy feltettuk a maszkunkat es visszaugrottunk a vizbe, hogy korulnezzunk. Nem
vittunk fenykepezo gepet, de lattunk egy allkapocs halat (angolbol forditva),
aminek a hatalmasra tatott szaja tele volt tojasokkal! Par perc nezelodes utan
visszausztunk a hajora. Ezen a bangkan a tartokarokat bevontak haloval, es a legenyseg
matracokat dobott ra. Nagyon jo volt a matracokon fekudni es szivni magunkba a
napsutest ebed utan.
Az
elso merulesen a hajo egyik felet neztuk meg, majd a masodikon a masikat.
Tudom, nagyon giccses, de nem tudtam megallni, hogy ne jatszam el a Titanic
pillanatot, amikor a hajoorrba ertunk. Itt egy video is a merulesrol.
Olyan
4 korul ertunk vissza. Egy kis piheno utan felmasztunk egy kilatoba, hogy onnan
nezzuk a naplementet. Amig fenn voltuk, lattunk egy csomo denevert felszallni
es korozni a sziget korul. Nem semmi latvany volt!
Reggeli
utan (ami, talan nem is kell emlitenem, foleg mangobol allt) atseltaltunk a
buvarkozpontba az elso merulesunkre. Mivel a helyi zatonyhoz mentunk, igy a
parton felvettuk a buvarcuccainkat es csak besetaltunk a tengerbe. A talaj
feher homok volt es nem lattunk messzebb 5-8 meternel.
Eloszor
csak a talaj felett uszkaltunk es olyan volt, mintha a sivatag felett usznank.
Raneztem Paulra, hogy tenyleg ez az egyik legjobb helyi zatony Azsiaban? Csak
vallat vont es jelzett, hogy varjunk. Par perc mulva par nagyobb kovet talaltunk,
ami tele volt hallal. Aztan Toon, a kiseronk a raja jelet mutatta. Tudtam, hogy
nem lehet manta igy korulneztem es kovettem, amerre az ujja mutatott. Egy kek
pettyes tuskes raja fekudt a homokba asva, csak a szemei es a gerincenek egy
resze latszodott ki. Ahogy kozelebb ertunk, lerazta magarol a homokot es
eluszott.
A
tuskes rajak sokkal kisebbek, mint az ordograja. Igen, veszelyesek, de amig nem
probalod megzavarni oket vagy elkapni a farkukat, nem fognak bantani. Amig
tisztelettel kozeledsz minden allathoz, nem fognak hozzad meg kozel sem jonni.
Kiveve talan a nagy feher capat. A merules alatt meg tobb tuskes rajat is
lattunk, a homok alatt aludtak, vagy csak korulottunk uszkaltak.
Kesobb
Toon a ‘tintahal’ jelet mutatta. Lassan kozelebb usztunk. Igen, ott volt, egy
hatalmas tintahal a kovek kozott, a hullamveressel egyutt mozgott jobbra-balra.
Megalltunk egy kis tavolsagra tole es figyeltuk. Paul keszenletbe allitotta a
fenykepezogepet. Alltalaban ezek az allatok nagyon felenkek, igy csak a
tavolbol lehet oket latni egy-ket pillanatra. Meg sosem lattunk tobbet beloluk,
mint hogy gyorsan elusznak, igy nem hittunk a szerencsenknek, hogy ez a peldany
nem zavartatja magat. Mi meg a lelegzetunket is visszafogtuk (nem szo szerint)
es megprobaltunk nem mozdulni. Ahogy a tintahal valtoztatta a helyet, ugy
valtoztatta a szinet is, eloszor csak a teste egyik fele, majd az egesz.
Fantasztikus volt figyelni, ahogy a kovek kozott etel utan kutat.
Csak
elkepzelni tudjuk, hogy mennyire szep lenne ez a zatony, ha a viz tisztabb
lenne. Sok hal van itt, ha tudod, hol kell oket keresni es nagyon baratsagosnak
tunnek. Remeltuk, hogy talalkozunk az ott lako teknossel is, de most nem volt
szerencsenk. Toon megigerte, hogy a delutan megprobaljuk megkeresni.
Miutan
lehamoztuk a buvarruhat magunkrol es kitettuk a napra szaradni, egybol
visszamentunk a vizbe, ezuttal csak buvarmaszkkal es buvarpipaval felszerelve.
A tenger sokkal nyugodtabb volt es a homok leulepedett a tengerfenekre, igy
lehetett latni, hogy hol vannak a zatony reszei. Rengeteg nagyobb halat
lattunk, majdnem fuggolegesen logva, az elvezet egyertelmu a testbeszeden,
ahogy a kisebb halak tisztitottak oket. Egyszer rengeteg, tobb szaz kis kek
halacska suvitett el alattunk, mind egy iranyba uszva. Legkozelebb hoznunk kell
a fenykepezo gepet is!
Egy
nagy ebed utan nagyon lustak voltunk, mar felig szundiztunk a napon, amikor itt
volt az ideje a masodik merulesnekA cel a hiresen baratsagos
teknos felkutatasa volt. A merules alatt rajottunk, hogy itt meg a halak is nagyon
baratsagosak, nem zavarja oket, ha viszonylag kozel uszol hozzajuk, sot, meg
oda is jonnek. Amikor Paul megprobalt lefenykepezni egy murenat, egy par nagy
fekete hal odauszott es ott lezengett, amig Paulnak konkretan el kellett oket
kergetni, mert mindig beleusztak a kepbe. Meg mindig nem talaltunk teknost.
Elkezdtunk
visszauszni a partra, a feher homok felett uszva. Toon megfordult es eppen a
‘felmegyunk a felszinre’ jelet mutatta volna, amikor Paul jelezte, hogy
‘teknos’ es felfele mutatott. Egy kis meretu teknos uszott felettunk, ket
remora fuggott a teknojen. Miutan levegot vett, nem messze tolunk ert foldet. Egybol
ravetettuk magunkat, de o csak majszolta a tengeri fuvet, mintha ott sem
lennenk. Toon osszeszedett egy adag fuvet es az orra ele tartotta, a teknos
pedig gyorsan megette. A homok nagyon kisszemu volt es eleg nagy felhot
kavartunk, ahogy ide-oda uszkaltunk korulotte, de o egyaltalan nem zavartatta
magat. Legalabb 15 percig velunk maradt, de akkor ujra levegot kellett vennie,
mi pedig utjara engedtuk. Wow, micsoda elmeny!
Mire
kimasztunk a vizbol a nap elfelejtett sutni, de mi beledobtuk magunkat egy
napagyba, hallgattuk a tengert es a teknosrol beszelgettunk.
Vacsora
kozben eppen desszertet ettunk, amikor egy haromtagu zenekar lepett oda hozzank
es megkerdeztek, hogy jatszhatnak-e nekunk valamit. Ez eleg gyakran megtortenik
Del-Kelet Azsiaban, hogy amikor vacsorazol egy etteremben, odajon egy par tagu
zenekar, vagy csak egy gitaros es zenet ajanl fel neked, de ez altalaban
penzert megy. Egyszer meg olyan is elofordult velunk, hogy a zenekar addig nem
akart elmenni, amig penzt nem adtunk nekik. Ez okbol mi mindig megkoszontuk, de
hatarozottan elutasitottuk az ajanlatokat. Itt viszont ez resze volt a vendegek
szorakoztatasanak, igy vegre rossz szajiz nelkul elvezhettunk, ahogy a zenekar
csak nekunk jatszik.
Olvastunk
egy picit, majd a napot a tengerparti napagyakon fekve, a csillagokat nezve
fejeztuk be.
Ma
reggel, amikor felkeltem, gyorsan feloltoztem es kineztem, hogy mi a helyzet. A
nap sutott, a tenger teljesen visszahuzodott es a haziallat gyujtemenyunk is
novekedett (Greg, a gekko ekkor mar szoren-szalan eltunt).
Megtalalod a madarat?
Ez a rak nagyon kiraly, ugy nez ki, mintha napszemuveg lenne rajta!
Isteni
reggelit szolgaltak fel, ismet hulyere ettuk magunkat mangoval, majd
elindltunk, hogy megkeressuk azt a kis kirandulo osvenyt, amit a szalloda
leirasaban talaltunk. Meglepoen meredek es veszelyes volt, de jo volt vegre a
mozgas. A latvany a hegy tetejerol gyonyoru volt.
Azt
mondtak, a hajo 10 korul fog erkezni, igy osszecuccoltunk es varakoztunk. Egy
egesz oraval kesobb erkezett, tele utasokkal. Minket is felpakoltak. Minden
nyugodtnak es szaraznak tunt, igy amikor mentomellenyt adtak rank es nagy
szatyrokba tettek a csomagjainkat, kicsit meglepodtunk. Meg rank is szoltak,
hogy a hatizsakokat ne a padlora tegyuk, hanem mellenk az ulesre. Gondoltuk, ez
egy kicsit tulsagosan ovatos…es par perc mulva megertettunk mindent. Kiertunk a
nyilt tengerre es a hullamok hirtelen otszorosere nottek.A mi kis hajonk nehezen haladt elore. Nagyon
lassan mentunk, de a nagy hullamok meg igy is belecsapodtak a hajoorrba es
mindenkit beboritottak tengervizzel. Ekkor osztottak ki a nagy torolkozoket.
Egy koreai csalad minden hullam utan oooh-zott es aaah-zott, anyuci meg meg is
kerdezte, hogy vajon ez tajfun-e. Mi Paullal nagyokat nevettunk masok
reakcioin, egeszen addig, amig az egyik no hatra nem vonult es leterdelt a hajo
oldalanal. Onnantol kezdve mar sajnaltuk szegenyt.
Kb.
fel ora izgalom utan vegre megerkeztunk Dimakya szigetere. Amikor
kikaszalodtunk a hajobol, zenevel es egy pohar uditovel fogadtak minket.
Micsoda fogadtatas!
Ledobtuk
a cuccost es elindultunk felfedezni a szigetet. Van egy zold lagunaja, ami tele
van nagy gyikokkal, eldugott tengerpartjai es erdekes allatvilaga.
Itt
a tengernek gyonyoru szine van es mindenhol lehet uszkalni, amit mi egybol meg
is probaltunk, de a hullamzas tul eros volt es alig tudtunk kimaszni a vizbol.
Megneztuk a buvarkozpontot is, es megtudtuk a kemeny igazsagot. Az ev
legrosszabb idoszakaban jottunk ide. A tenger tele van planktonnal, igy nem
lehet messzire latni, minden feher. Meg mindig eleg haragos, igy sajnos nem
tudunk az Apo Zatony korul merulni, pedig az egy nagyon hires merulohely. A tengeri
teheneket sem lattak mar hetek ota es csak egyetlen teknosfeszkuk van, es a
kisteknosok majd csak februarban fognak kikelni. Ez nagy csalodast okozott.
Vigasztalaskeppen elmondtak, hogy a helyi zatony allitolag a legjobb Del-Kelet
Azsia helyi zatonyai kozul es meg mindig megnezhetunk egy elsullyedt japan hajot,
ami nagyon hires. A hajo raadasul egy, a tengeri szelektol vedett obolben van,
igy talan a tenger tisztabb lesz, mint mashol. Feliratkoztunk a merulesekre,
majd ravetettuk magunkat a vacsorara, foleg a mango reszlegre. Szerintem tudnam
napi haromszor mangoval tomni magam nagyon sokaig.
Kulon
koszonet Tajty Katinak, a Lojt csaladnak es a Szabo csaladnak, hogy lehetove
tettek, hogy ezen a gyonyoru szigeten lehessen szallasunk.